• Osvárt Judit

100/12: Egy eladó Bauhaus-villalakás

Csipes Antal kedves ismerősöm, iparművész, a MOME oszlopos tagja és kutatója, valamint eseményeinek lelkes fotósa. Régóta javasolta, hogy nézzem meg az otthonát, ami egy eredeti Bauhaus-villa teljes szintjét foglalja el, de valahogy sosem tudtam erre időt szakítani. Nemrégiben viszont eladósorba került az ingatlan, így nem akartam még tovább halogatni a vendégeskedést – megnéztem a lakást, és ó de jól tettem!


A Tóni lakásának is otthont adó épület 1937-ben, Bán Sándor tervei alapján épült fel az akkor még csendes, fás, elegáns Villányi úton. Építtetője Juhász Zoltán, az egykori Gamma Műszaki Részvénytársaság egyik tulajdonosa volt, aki az "általános", műszaki és optikai termékeket előállító üzem profilját a harmincas években hadiipari megrendelésekkel bővítette. Testvérével közösen vezetett cégük nagy találmánya, a gyönyörűen hangzó LŐELEMKÉPZŐ (olyan szép ez a magyar nyelv!), Juhász István találmánya, gyakorlatilag kb. az első analóg számítógép volt, ami egy lövedék röppályáját volt képes kiszámítani, ha jól értem (itt tud róla olvasni, akit pontosabban érdekel). Mivel az új termék elképesztően sikeresnek bizonyult (tessék csak elképzelni: 1939-ben a teljes magyar ipari export tizedét a Gamma gyár biztosította!, forrás itt), dübörgött a gyár, a tulajdonosok szépen gyarapodtak. És mivel Juhász Zoltán maga is nyitott volt az újdonságok felé, új villáját az új idők új trendjeinek megfelelően modern szellemben alakíttatta ki: tágas, sok ablakos, modern otthont rendelt, ami tükrözi tulajdonosa technológia iránti érdeklődését, a jövőbe vetett hitét, a modern, új élet iránti rajongását, és amely egy csodás, repülőgépet ábrázoló ólomüvegablak erejéig a gyárat is megidézi.


Az elkészült villa minden elképzelhető modernitással felszerelt volt: a két szintet lifttel is meg lehetett közelíteni, a garázsban autófordító szerkezet állt, az ablakok és tolóajtók hatalmas, akkor még igen nehezen gyártható méretűek voltak, eredeti, szabadalmaztatott zárszerkezetekkel és kilincsekkel (melyek egy része egyébként még ma is működik). A ház földszintjét főleg vendégfogadásra használták, ezért itt egy hatalmas teret hoztak létre, melyet harmonikaszerűen nyitható üvegajtókkal lehetett három egységre tagolni – ha mondjuk az egyikben kártyázni, a másikban pedig politizálni akartak a vendégek. Ezen a szinten bújt meg a kiszolgáló traktus (konyha, cselédszoba), és innen nyílt a lépcsőház is a pince valamint az emelet felé, ahol a család privát szobái kaptak helyet.


A háború nem kímélte sem a gyárat, sem a villát, sem a tulajdonosait, az azt követő rendszer pedig végképp nem volt hozzájuk túl kegyes. A Gamma gyár – melyben szerdán rövidített munkanap volt, hogy a munkások sportolhassanak, saját újságja volt, számos családi rendezvénye, satöbbi, és melyben még a háború után évtizedekkel is emlegették a két jószívű alapítót – létesítményeinek része megsemmisült a bombázásokban, maga a vállalat pedig államosításra került. A Juhász fivérek ekkor már különváltak: István itthon maradt, a villa tulajdonosa, Zoltán pedig családjával együtt egészen Dél-Amerikáig menekült (a család történetét itt lehet elolvasni).


Az épületre újabb szinteket húztak, a tereket több kisebb darabra szabdalták, majd az így létrejött lakásokat kerületi családoknak utalták ki – így lett a valaha pompás, nagypolgári villa magasföldszintjének: a valamikori vendégfogadó térnek illetve a hozzá kapcsolódó előtérnek, pincének, konyhának és vendégszobának tulajdonosa Csipes Antal családja is (tulajdonképpen az is csoda, hogy ez mind így egyben megmaradt!).


Tóni a lakást a maga költségén, apránként restauráltatta – ahol lehetett, meghagyta az eredeti elemeket, és mindenütt próbált hozzáértő szakemberekkel dolgozni. A kandalló eredeti színéről sajnos nem maradt fenn adat, így azt a korban népszerű, és a liftajtóhoz is illő zöld árnyalatban készíttette el. Az óriási ablakokhoz hónapokig kereste a megfelelő asztalost, aki tudott segíteni azok rendbetételében. A liftajtó festékét saját kezűleg kaparta vissza, hogy lássa, milyen árnyalat volt a több réteg festék alatt eredetileg, majd ugyanolyan színnel kente át. A repülőgépes ólomüvegablakot a Somlai Tibor Tér és Idő c. könyvében talált archív fotók segítségével Balogh Eleonóra iparművész közreműködésével sikerült helyreállítania (az eredeti ablak kitört darabjaiból egyébként többet is megtaláltak a ház külső rendbetétele során, a fal alatti bokrok között), és így tovább. Nem sikerült minden elemet helyreállítania, de amit igen, az tényleg gyönyörű. A végeredmény egy páratlan tér, olyan, amilyenből egészen biztosan nagyon kevés van Budapesten.


A lakásban csak a központi, nagy szobát fotóztam, a privát tereket nem akartam megörökíteni. Ebben az egyetlen helyiségben is lenyűgöző ez a sok fény, ez az egybenyílás, az ajtók, az ablakok – még ha a mai igényeknek megfelelően berendezni bizonyára nehéz is. Gyönyörűek a színek: a liftajtó vöröse, a kandalló cserepeinek zöldje. És persze lenyűgöző az ólomüveg ablak, amelyhez még csak hasonlót sem láttam soha.


Kicsit sajnálom, hogy Tóni elköltözik innen, de bízom benne, hogy olyan vevő vásárolja meg a lakást, aki értékeli a különlegességét, és aki a többi, még helyreállításra váró részletet is felújítja. Akit esetleg érdekel, itt tudja megnézni a hirdetést!


Tóninak pedig ezúton is köszönöm az élményt!


A lakásról készült, korabeli fotók Somlai Tibor: Tér és idő c. könyvében

A lakásról készült, korabeli fotók Somlai Tibor: Tér és idő c. könyvében


Nappali eredeti kandallóval, narancssárga liftajtóval (mögötte még ott rejtőzik az eredeti, fa liftszerkezet is!), és a helyreállított ólomüvegablakkal

A Balogh Eleonóra által helyreállított ablak részlete

A másik irány (ha mögöttünk van az ólomüvegablak), jobbra a harmonikaajtókkal


A harmonikaajtók segítségével a három szoba szinte teljesen egybenyitható, az ajtók eltűnnek a falban


Korabeli csillár a központi térben. A kandalló mellett a lépcsőház ajtaja nyílik

Nem minden eredeti, de sok részletet korhűen állítottak helyre – így például a kilincseket, a lámpatesteket is.