• Osvárt Judit

100/7: Budapest100, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok

Nem volt kegyes az időjárás ebben az évben a Budapest100-hoz: míg a hét többi napján azért még volt egy kis napsütés is, hétvégén megállás nélkül zuhogott az eső. Amennyire az instagramon keresztül meg tudtam ítélni, mindez szerencsére nem sok embert riasztott el a Budapest100 programjaitól, az viszont egy kicsit elszomorító, hogy az érdeklődők döntő többsége az egyébként már minden felületen agyondokumentált Dugattyúházra illetve a Pozsonyi úti lépcsőházakra volt kíváncsi (szubjektív és nyilván nem reprezentatív felmérésem szerint a harmadik helyen a Barát utca házai illetve a Napraforgó utcai villák végeztek).

Természetesen én is nagyon szeretném egyszer végigjárni és végigfotózni a Dugattyúházat (még sosem jártam bent), de semmiképp sem szeretném ezt századmagammal megtenni, ezért mindenképp olyan bejárható épületet kerestem, amiről tudható volt, hogy kevésbé lesz népszerű, és/vagy máskor nem látogatható.

Valahogy idén nem adott ki olyan nagy izgalmakat a két szempont által meghatározott közös halmaz, mint korábban, és persze az időjárás sem csábított egésznapos gyaloglásra és lépcsőházakban ácsorgásra, így aztán a szép hosszú nevű Gerevich Aladár Nemzeti Sportközpontra esett a választás.

Építészettörténeti érdeklődés ide, Bauhaus-rajongás oda, én erről az épületről még soha életemben nem hallottam, de mint az insta-posztjaim után kiderült, a közvetlen környezetemből már sokan igen – olyanok, akik ide jártak edzeni, versenyezni, vagy itt volt a szalagvatójuk, és akik viszont mit sem tudtak a létesítmény építészettörténeti jelentőségéről.

A Gerevich Aladár Nemzeti Sportközpont 1941-ben épült, Nemzeti Sportcsarnok néven. 78 évvel ezelőtt ez volt az ország első fedett sportcsarnoka, mely egy apránként megépíteni tervezett, igen nagyszabású, ebből a házból, egy ennél nagyobb csarnokból és egy öltözőtömbből álló épületegyüttes egyedüli megvalósult eleme. Tervezője id. Rimanóczy Gyula, akinek legismertebb munkája a gyönyörű Pasaréti téri Szent Antal-templom, illetve az általam nagyon szeretett, de sajnos többször átalakított és az idei felújítása során végképp felismerhetetlenné torzult Mester utcai rendelőintézet.

Hogy az épület mennyire Bauhaus, hát, azon lehet vitatkozni, szerintem sokkal közelebb áll az olasz Novecento neoklasszicizmusához, mint a puritán német Bauhaus szellemiségéhez, de a modern törekvések egyértelműen tetten érhetők rajta, és egyébként is gyönyörű.

Mint megtudtuk, az épületen a fűtés, a vizesblokkok és az edzőtermek korszerűsítésén és a bombatalálatok által okozott kár kijavításán kívül nem sokat változtattak az elmúlt évtizedekben. Persze a valamikori éttermek helyén ma már öltözők vannak, a feliratpótlások is hiányosak, és nem ejtenék szót a bútorzatról illetve más, mai kiegészítőkről sem, de az egész épületet belengi valami nosztalgikus pompa, mintha a vörös függönyök előtt szónokoló Kádár János, vagy az első meccsét e falak között játszó (és megnyerő) Papp Lacit ünneplő tömeg épp most vonult volna csak el. Valamikor a közeljövőben biztos felújítják majd, és akkor eltűnnek az eredeti fa széksorok a szép nagy számaikkal, de a bejárat fölötti, a sportok születését illusztráló fríz, az elegáns lépcsőház és a terek nagyvonalúsága reméljük, megmarad. További érdekességek a képaláírásokban!


(id. Rimanóczy Gyula munkásságáról legutóbb 2010-ben szerveztek kiállítást, a megnyitón Ferkai András mondott beszédet, ezt itt lehet elolvasni, érdemes, mint őt mindig.)


A bejárat esőben, sajnos hiába hátráltam, nem lehetett az egész épületet szépen lefotózni. Az ajtók fölötti fríz Kocsis András alkotása, a sportok születését ábrázolja – balra még ősemberek verekednek, jobbra pedig már a korszak férfiideáljai vetik a gerelyt. (A frízről több fotó látható a Szoborlapon, link a cikkben!)

A bejárat impozáns lépcsősora

Csodálatosak a felületek, az élek, és persze a betűk!

Csodálatosak a felületek, az élek, és persze a betűk!

Csodálatosak a felületek, az élek, és persze a betűk!


A bejárati lépcsősor mögötti függöny rejti magát a csarnokot, ami mai szemmel kicsi, 1941-ben viszont az ország legnagyobbja volt


Az archív fotón Kádár János szónokol a csarnokban

A belső tér jelentős része eredeti – a bal oldali műanyagszékek nyilván nem, de a fa széksorok igen

És a sorok számozása is megvan még!



A túravezető által mutatott fotón a bejárat fölötti fríz látható a szobrász műtermében. A fríz három darabból készült (amint a képen is látható), alumínium-bronz ötvözet


A későbbi toldás-foldások egyik eredménye a ki tudja, ki által fordított feliratok egyedi angolsága – érthetetlen, hogy ezeket miért nem cserélték le a felhelyezésük óta eltelt évtizedekben!